Új Sorozatok a Sorozatportálon!

Mint azt már eddig is láthattátok, számos sorozattal foglalkozik az oldal, és ezentúl is próbálunk minél többről szót ejteni.
Wouhn
kitesz magáért és periodkikusan jelentkezik több szériával is(House, Fringe,Heroes,Supernatural, stb.), emellé még továbbiakat is vállal ( Dollhouse, Human Target, V, Battlestar Galactica, Spartacus, Caprica, Lost - The Final Season (februártól)).
Myra pedig folyamatosan, fáradhatatlanul szállította a True Blood-ot nektek.

Mint azt tudjátok, mivel többször is említettem, kifejezetten ódzkodok a sorozatoktól. Ennek ellenére kettővel is hetente jelentkezem,(Seeker, Carnivále) szóval inkább csak nagyon válogatós vagyok...

De kár is ezt tovább hangsúlyozni, mivel a jég - mondhatni - megtört ugyanis a közeli jövőben két új sorozatot fogtok időről időre látni itt az SP-n, amivel én jelentkezem majd. Egyrészt újdonságnak számíthatnak, mivel témájuk szerint sem illeszkednek az eddigi szériáink közé, másrészt még nem volt róluk egyetlen bejegyzés sem.
Azonban a türelmetek kérem, mivel egyik választásom sem mai darab, szóval kicsit le vagyok maradva, de az első évad értékelésével hamarosan elkészülök és feltöltöm a lapra.

Ha érdekel, hogy mikkel fogsz találkozni, katt ide!

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről