Supernatural

Supernatural 8x21 - The Great Escapist

7

Ezen kívül már csak két epizód van az évad fináléjáig. Azt tudjuk már korábbról, hogy lesz folytatás jövőre, ezért is érdekes, hogy a készítők milyen irányba kívánják vinni a sztorit. Sejthető, hogy a mostani főszál átkerül jövőre is, mert ilyen kevés epizód alatt normális megoldást nem fognak találni az írók. A 21-es részben szépen összegyűltek a legfontosabb karakterek, hogy egy kicsit csavarjanak mindenen és ráültessenek a zárás felé haladó dodzsemre.

Supernatural 8x20 - Pac-Man Fever

6

Egy újabb szórakoztató mellékszereplő tért vissza közénk, akit az írók szépen be is zsúfoltak a középpontba, noha nem feltétlenül gondolom, hogy ennyire meghatározó szerepe lenne. A finálé már csak karnyújtásnyira van, nem értem miért kell egy teljesen random résszel tölteni az időt. Sokkal jobban örülnék egy egybefüggő 2-5 részes fő szállnak így a vége felé.

Supernatural 8x19 - Taxi Driver

7

Felemás érzelmeim vannak, pedig egy meglepően jó részen vagyunk túl. Végre foglalkoztak a főszállal, mindenki itt volt, aki számít. A legnagyobb problémám az epizóddal, hogy sokkal jobb lett volna két darabban elmesélni a történetet.
Az évad vége már a nyakunkon, lassan el lehet gondolkozni, hogy mit is várunk a finálétól. Valamiért az az érzésem, hogy nem fogják lezárni az idei sztorit a következő néhány részben.

Supernatural 8x18 - Freaks and Geeks

6

Azt gondolná az ember, hogy néhány résszel a szezon vége előtt körvonalazódni fognak a finálé eseményei, vagy legalább hőseink a fő irányvonallal kívánnak foglalkozni mindenféle mellébeszélés nélkül. Valahogy ez most mégsem teljesült és kaptunk egy olyan epizódot, amit gyakorlatilag akárhová be lehetne illeszteni. Kezdek félni attól, hogy nagyon összecsapják az írók a finálét és az egyébként nem is olyan rossz történet nem kapja meg a méltó lezárását. A mostani rész nem volt se jó se rossz, inkább teljesen átlagos.

Supernatural 8x17 - Goodbye Stranger

7

Ismét egy hosszabbra nyúlt szünet után jelentkezett új résszel a sorozat. Ki emlékszik még, hogy hol tartottunk? Bevallom, én nem igazán. Ahogy az lenni szokott, a visszatérő epizódra odatették magukat a készítők, összeverbuválták a bandát és elénk tálaltak egy itt-ott vérszegény, de alapvetően izgalmas és fontos részt. Már nincs sok hátra az évadból, nagyon félek, hogy összecsapják a lezárást. Kár lenne.

Supernatural 8x16 - Remember the Titans

6

Az évadkitöltő random részek sorát gyarapítja ez az epizód is. Érdekes, hogy mennyire más, mint a múltheti, mennyivel kevesebb sorozatidegen elemet tartalmazott. Ha egy-két apróságot leszámítunk, akkor remek szórakozást nyújt még akkor is, ha cseppet sem kapcsolódik a szezon fő mondanivalójához.