The Following

The Following 1x07 - Let Me Go

6

Az előző héten egy igen korrekt részt láthattunk, végre történt is valami, de ez még kevés. Ahogy Caroll fogalmazott, egy fejezet lezárult a történetben, átadva a terepet valami újnak. A mostani rész ennek szellemében telt. A készítők megkavarták az állóvizet, új távlatokat nyitottak a széria életében. A második évad már zsebben van, odakint remekül teljesít a sorozat, amely hamarosan az RTL valamelyik csatornáján látható lesz a magyar közönség számára.

The Following 1x06 - The Fall

6

Legutóbb meglepően nézhető epizóddal jelentkezett a The Following. Végre történt is valami, mozgásba lendült a történet. A vége is azt bizonyította, hogy a folytatás is lehet hasonlóan jó. Ez lényegében meg is történt. A szokásos gyermekbetegségek ezúttal is jelen voltak, ahogyan a remek színészi alakítások a másik oldalon.

The Following 1x05 - The Siege

6

Szerencsés fickó ez a The Following. Bevallom őszintén nem gondoltam volna, hogy fogok még összeszedett és szórakoztató részt látni. Ez sem volt tökéletes, de mindenképpen jobb volt, mint az előző. Úgy látszik a bevezető túl magasra tette a mércét, amihez a folytatások nem tudtak felnőni, most viszont megcsillant valami halvány reménysugár. Azért az idegesítő apróságok azonban még mindig jelen vannak.

The Following 1x04 - Mad Love

4

Azt gondolná az ember, hogy Amerika vezető írói össze tudnak lapátolni néhány egyedi ötletet, valami nem hétköznapit a tévézés szempontjából. Az észrevétel nagyjából helytálló, hiszen a pilotokra mindenki össze tudja kapni magát, de amikor egy komplett évadról van szó, akkor visszazuhanunk a hétköznapi nyomozós szériák világába. Számomra a The Following az előző részben megérkezett a lejtő szélére és kapott egy piciny erőhatást. Pedig még csak a harmadik felvonásnál jártunk. A negyedik se lett jobb.

The Following 1x03 - The Poet's Fire

5

Csalódott vagyok. Remélem nincs igazam, de úgy tűnik, hogy a sorozat eddig bírta tartani a színvonalat. Az első és második rész túl magasra tette a mércét, amit a folytatás már nem igazán tudott megugrani. A széria legnagyobb erősségét, a karaktereket parkolópályára tették, alig kaptunk belőlük valamit. A lendület is alábbhagyott, kiszámítható volt és váratlan, hogy mindent egy bizonyos eseménynek rendeltek alá. Pont olyan érzésem volt, mintha egy tucat-nyomozós sorozatot néznék.

The Following 1x02 - Chapter Two

7

Volt szerencsém családi és baráti kezdeményezés hatására három alkalommal is megnézni a sorozat bevezető részét, ami akármennyire is tetszett már a könyökömön jött ki. Üde színfoltként vettem, amikor végre kijött a folytatás. Azt kell mondjam, hogy elég erősen tartja magát a széria, a színvonal nem esett vissza, az érdeklődés nagyjából szinten maradt. Megtörtént a pilot utáni személyi változás is. A kezdést jobbra értékelném a most látottaknál, de még így is mutatós darab lehet a The Following, amely a hírek szerint hamarosan érkezik az RTL Klubra.

The Following 1x01 - Pilot

8

Még mindig adós nekünk Amerika néhány új sorozattal, amiket tavaly beharangoztak. Ilyen a The Following is, amely most végre megérkezett. A nézettséget tekintve nem állunk rosszul. Talán lesz egy olyan újonc, amely végre nézhető? Engem nagyon megfogott a bevezető. Ha az írók jól forgatják a tollat, akkor nem egy tucat sorozat lesz belőle, hanem valami tényleg élvezetes. A személyi feltételek mindenképpen adottak.

PageRank

Magyar toplista