filmkritika

A Tetovált Lány (The Girl With The Dragon Tattoo) 2011

7

Megkezdve az Oscar-jelölt alkotások kipakolászását, (5 jelölés) a frissen remake-elt amerikai krimivel kezdem, melyet január közepén láthattunk itthon. Nincs könnyű dolgom, hiszen se a kötetekkel, se az eredeti svéd filmekkel nem kereszteztük egymás útját – de ami késik, nem múlik.
Ennél fogva összehasonlítani sem tudok, csupán annyit tehetek, hogy bemutatom David Fincher legújabb moziját, amivel a rendező nem hazudtolta meg magát.


 

Let Me In (2010) – Remake helyett ismétlés

6

Anno nehezen barátkoztam meg az Engedj be! címet viselő svéd vámpírfilmmel. Sajátos stílusa, a vámpír eltérő megközelítése azonban később fokozatosan magával ragadott. Ebből egyenesen következett, hogy vártam az amerikai verziót – némi rosszmájúsággal ugyan.Nagyon kíváncsi voltam mit hoznak össze és el kell ismerni, hogy nem vallottak szégyent.
Pedig, hát nem így indultak a dolgok…

Esély a halálra (Deaths of Ian Stone)

4

A mostani bejegyzés egy olyan horror-thriller, ami ígéretes történettel rendelkezik, de a megvalósítása már inkább középkategóriás.
A lehetőségek erőteljesen domborodtak ki, ám valamiért mégis csak egy középszerű fantasztikus elemeket és tűrhető effekteket felmutató tipikus produkció sikerült belőle. Nem mondom egyszer meg lehet nézni, de nem az a típus, amiért még egyszer epekedne az ember.


Párizsból Szeretettel (From Paris With Love)

5

Pierre Morel neve már ismerősen csenghet, aki ismeri a B-13-at, vagy az Elrabolva című kiváló filmet. A tehetséges rendező ismét összeállt azzal a Luc Bessonnal, aki akciófilmek terén mindig is tűrhető ízléssel bírt.
Így kettecskén össze is hozták a tavalyi év egyik legjobb (mivel nem volt erős a mezőny) akció moziját. Az öregedő átváltozó művész John Travolta bizonyította, (ahogy Neeson is) hogy öregember nem vén csont és egy hiteles karaktert nem a kor határoz meg.


Elrabolva (Taken)

9

Erre a mozira nem magamtól akadtam, ajánlották (Köszönet Pistának!) és igazán élményszámba ment. Olyan ritka egy igazán jó akció film, persze akadnak kielégítő darabok, de azt hiszem ennek a műfajnak is leáldozott már.
Elfogytak a karakteres, eladható akciósztárok. Erre itt jön Liam Neeson, aki egy olyan figurát alakít egy hamisítatlan akció moziban, ami valami újat nyújt, szokatlant és tetszetőset egyben.

Koszorúslányok (Bridesmaids)

2

A tavalyi év egyik legnagyobb durranásának kikiáltott, az év vígjátékának nevezett, a „Női Másnaposok” címkével ellátott alkotás olyan messze van a jótól, hogy arra nehéz szavakat találni. Egy jól bevált és unalmas receptet alkalmaztak a készítők, – köztük a producer, Judd Apatow, a parasztkodás mestere – vagyis főként fizikai síkra terelték a poénokat. Annyi biztos, hogy a beharangozáshoz (és az IMDB 7-es értékeléséhez képest) mérten, ez a film rémesen alulteljesít.


Cáparajzás (Shark Swarm)

2

Ha már belebotlottam a The Reef-be, akkor már úgy voltam vele, hogy kerítek egy másik cápás mozit, aztán kirakom őket párban. Ezt választottam, bár jól tudtam mire vállalkozom. James A. Contner a Tv-s világban mocorgott eddig, sorozatokat, Tv-filmeket rendezett, tulajdonképpen eszményi jelölt volt.
A gond csak az, hogy ez a film, merő hülyeség, indokolatlanul hosszú, miközben azt is el kell ismerni, valamivel ügyesebb az ilyesfajta alkotásoknál, de azért nem nevezném jó mozinak.

The Reef – Igazi cápa sztori (2010)

5

A Cápa óta az emberi rettegés középpontjába kerültek ezek az állatok, számtalanszor és számos bőrt húztak már le róluk. Ez az ausztrál film azonban megtörtént esetet dolgoz fel – ezzel be is állhat a sorba -, és enyhe trash-beütése ellenére, egészen elviselhető.


Frászkarika (Fright Night) 2011

4

Elkeserítően rövid jegyzet készült erről a filmről, amikor ránéztem a pár sorra, amit a film megtekintése közben firkáltam le, azon gondolkoztam, hogy milyen kritika lesz az, ami nem hosszabb 10-15 sornál.
Megszenvedtem, hogy ezt a hosszúságot elérjem a kritikámmal és ennek legfőbb oka, hogy a sokak által várva várt Frászkarika egy unalmas és jelentéktelen alkotás, amivel kapcsolatban nem sok említésre méltó dolog merül fel.


Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték

7

A régóta várt második rész, itt van , megérkezett a hazai mozikba, az újév első igazi nagy blockbustere, mely az első részhez képest is teljesít.
Engem ugyan nem varázsolt el az első rész, valahogy nem igazán tudtam megbarátkozni ezzel a fajta Holmes-stílussal, de el kellett ismernem, hogy Ritchie remek munkát végzett. Nincs ez másként a 2. résszel sem.
Holmes újabb története hozza a megszokottat.