film

Skyfall - 007

5

Bár nem vagyok egy nagy Bond fan, úgy döntöttem mégis csak megnézem az újabb darabot, elvégre a Casino Royalt és Quantum csendjét is láttam. Egyik sem varázsolt el, mi több, az utóbbin el is aludtam.
A régi Bond-mozik hangulatát nagyon szerettem, de amióta Daniel Craig alakítja Ian Fleming legendás kémét, azóta a Bond-széria sem olyan, mint volt.

Hotel Transylvania – Ahol a Szörnyek Lazulnak

4

Igen, valóban azt mondtam, hogy ki nem állhatom az animációs rajzfilmeket, az utolsó, amire azt mondtam, hogy rendben van, a Rango volt.
Ezt és a Loraxot csupán teszt jelleggel tekintettem meg.

Ki akartam próbálni, hogy vajon mennyire érdeklik a mai rajzfilmek a gyerekeket.

Lorax (The Lorax)

4

Dr. Seuss-nak nem ez volt az első filmadaptálása, valószínűleg nem is az utolsó, hiszen írói munkássága hatalmas. A gyermekkönyv írás úttörőjének tartott Seuss 2 Emmy díjat nyert és 87 éves korában halt meg 1991-ben. Művei azonban túl fogják élni őt, ez biztos. Egyedül azt nem tudom, hogy a jó öreg doktor nem forog-e a sírjában. Gyerekmesét forgatni úgy, hogy az ne gyerekeknek szóljon, nagyon rossz ötlet.

Szökőhév (Leap Year)

6

Eredetileg a tavalyi Valentin napra terveztem ezt a kritikát, de közbe jött egy-két apróság, ami miatt nem tudtam kitenni. Az egyik, hogy nem írtam meg időben, a másik pedig pont ebből következik: Nem volt időm.
De most eljutottam idáig, szóval nyugodt lélekkel prezentálhatok egy egészen tűrhető romantikus vígjátékot. Jó pár éve ömlesztik a nyakunkba a rosszabbnál rosszabb – pár kivételtől eltekintve – szerelem-mozikat. Ilyenkor üdítően hat egy ilyen alkotás, ami ugyan követi a trendeket, de mégis fellelhető benne némi frissesség. Nem mondanám eredetinek, de olyan jó kis közepes, nem akarja az ember letépni a skalpját a számtalan hülyeségtől. Jópofa, a helyszínválasztás kiváló, a főszereplő páros szimpatikus, jól mutatnak egymás mellett.
Nem hinném, hogy ennél többet várhatnánk a műfajtól.

Vadállatok (Savages)

7

Azt hiszem, Oliver Stone nagy visszatérésére még várni kell egy kicsit.
Az elmúlt évek alkotásaihoz képest ez a produkció nagyon jó, de nem olyan Stone-osan jó. De ez a film a fény az alagút végén…

Don Winslow regénye alapján készült a forgatókönyv, – melybe Stone és Shane Salerno, (Shaft/Armageddon/Alien Vs. Predator 2.) de maga a szerző is beleírt – ami egy durva és kemény történet a kábítószerről és az üzletről.
Meg persze akad itt némi lágyabb aspektus, valami különös szerelmi szál(akkal)lal.

Hasadás (The Divide)

6

A másodvonalbeli, DVD-mozik széles palettáját gazdagítja ez az alkotás.
Egy jó hangulatú világvége sci-fi-ről van szó, ami nem látvánnyal operál, és nem akciókkal akarja megragadni a nézők figyelmét.

Az emberben lejátszódó lelki folyamatokat igyekezett feltárni, és nem bukott bele. Nem azt mondom, hogy a legjobb, amit a témában láttam, de tisztességes próbálkozás volt.

A Kaptár: Megtorlás (Resident Evil: Retribution)

4

Nagyon nem akartam megnézni ezt a filmet, de úgy voltam vele, ha már az első négy részről került ki poszt, akkor a folytatás már miért maradna el.
Azért ez mégsem az Alkonyat széria, amiből az első éppen elégnek bizonyult.
Paul W. S. Anderson (a legtöbb Resident Evil filmet rendezőként) ismét megkapta a lehetőséget, hogy a szörnyű Három testőr után ott kapja fel a sztori szálait, ahol abba hagyta. Szó szerint, hiszen a szkripteket is maga írta a kétes tehetségű rendező.


A Bourne-hagyaték (The Bourne Legacy)

6

Nagy hülyeségre vállalkoztam, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem ezt a filmet. Hogy mondhatnék véleményt úgy róla, hogy nem láttam az előzmény trilógiát? Nos, úgy hogy a Hagyatéknak semmi köze nincs Bourne-höz.
Legalább is csekély, ugyanabban az univerzumban játszódik, ugyanazokkal a díszletekkel, de más főszereplővel és egy olyan történettel, ami megkísérel folytatni egy – úgy tudom hiánytalanul - lezárt szériát.


Fékezhetetlen (Lawless)

8

Ritka alkalom a mai. Egy olyan film kritikája következik, amit nagyon vártam, hogy láthassam (és a tapasztalatoktól eltérően) és ez be is váltotta a reményeimet. Nem egy tipikus gengszter film, (főszereplői sem azok) ám abszolút nem találó magyar címe ellenére, ez egy remek alkotás, ami nem túl intenzív, de számtalan apróság miatt páratlanul nagy élmény.
Akkor is, ha nem vagyok benne biztos, hogy hússzor megnézném.