Eddig valahogy nem hozakodtam elő a témával, de igyekszem ezután jobban kidomborítani a magyar filmekbe vetett hitemet. Évek óta rendületlenül hiszem, hogy előbb vagy utóbb, de a magyar filmipar visszafog térni egykori fénykorába. Vannak is próbálkozások, amik kifejezetten jók, annak ellenére is, hogy jól tudjuk milyen nehéz egy magyar film finanszírozása. A Halálkeringő egy kifejezetten jól sikerült magyar thriller, de csak erős idegzetűeknek ajánlott.

A Zombi Hétvége zárásaként egy igazi csemegét hoztam. Az Uwe Boll producerkedése mellett készült olasz zombi-horror ez év elején került a mozikba, főleg Itáliában. Normális esetben legyintenénk is, hogy:
Ez megint csak egy újabb agyatlan élőhalott mozi (igazunk is lenne), de azt hiszem a jó öreg Uwe neve miatt egy páran felkapták a fejüket az előzetesekre. Mr. Boll „kedvelői” közül bizonyára többen kíváncsiak erre az alkotásra, amin egyértelműen nyomot hagyott a német rendező keze, még ha a direktori székbe nem is ült le, producerként számos dologba beleszólhatott, illetve szólt is, ahogy az jól látható a filmben.

Ha már a Devil’s Playgroundra rávettem magam, akkor egy angol zombulás mellé miért ne csapnék hozzá egy franciát is. Ez lett a most következő alkotás, ami végső soron egy teljesen közönséges film, már a műfajon belül.
Gyalázatos alaptörténet – bár ezekhez sosem kellett különösebben eredeti -, élőhalott invázió, kimunkálatlan karakterek és a szokásos, B-mozis hülyeségek.