film

Super 8 – Modern külső, retro stílus.

7

Az idei nyár egyik legvártabb blockbustere volt ez a film, melyet nagy titkolózás övezett. J. J. Abrams nem hagyta, hogy túl sok minden kiszivárogjon új mozijával kapcsolatban. A hivatalos trailerig, csupán egy rövidke, ám annál furább és rejtélyesebb előzetes látott csak napvilágot, melyben egy vonatszerencsétlenséget nézhettünk meg, illetve az egyik szerelvényben dörömbölő „valamit”.
Mindez sokak érdeklődését felkeltette, science-fictionről  lévén szó.
Ennek ellenére Abrams valami egészen meglepővel – sokaknak talán csalódást keltővel – rukkolt ki.

Karácsony Artúr (Arthur Christmas)

6

Ahogy azt anno a romantikus filmekkel kapcsolatban, az animációs rajzfilmekkel kapcsolatban is megfogadtam, hogy én többet egyet sem nézek meg. Idén is számtalan darabbal futottam össze, elvétve némelyiket meg is néztem, (ennyit a fogadalmakról) de egyik sem tudta még csak megközelíteni se ezt a mozit.
A Karácsony Artúr egy unalomig ismert témából varázsol – ötlettel, fantáziával, kreativitással – egy igazán remek karácsonyi filmet.


A Grincs [2000]

7

Tulajdonképpen tekinthetjük egy antikarácsonyi köntösbe öltöztetett abszolút mértékben kedves karácsonyi történetnek. A főszereplő egy zöld, higiéniát mellőző, goromba lény, a Grincs. A Grincsről tudni kell, azon kívül, hogy az ajtaján nincs, kilincs... Juj de rossz... Azt hiszem cukormérgezést kaptam, bocsi). Szóval a Grincs utálja a Karácsonyt, sőt igazából mindent és mindenkit után, talán csak saját magát és a kutyáját nem. Kifalván viszont egyszerűen imádják a Karácsonyt. Lesz itt bonyodalom, vidámság, izgalom, és a végén nyilván happy end, hiszen egy családi (ráadásul Karácsonyi) filmről van szó.

Mikulásné kerestetik (Single Santa Seeks Mrs. Claus)

3

Ez a szintén Hallmarkos (úgy tűnik nagyon értettek az ilyen filmekhez) produkció, egy teljesen tipikus karácsonyi, családi mozi, amivel tökéletesen el lehet tölteni egy másfél órácskát. Én régen láttam utoljára Steve Guttenberget, meg a történet is érdekesnek ígérkezett, szóval a megtekintés mellett döntöttem.
Végül is nem bántam meg.

Karácsonyi Ének – A Musical (A Christmas Carol) [2004]

7

Dickens regénye elnyűhetetlen mestermű, amit megszámlálhatatlan alkalommal dolgoztak fel. Mostanság, amikor már szinte mindenkinek herótja van a
remake-ekből, és egy ilyen újragondolással találkozik, megérti, hogy nem maga a remake gyártás a gond, hanem a tehetségtelenség, az ötlettelenség, amivel nekilátnak.
Karácsony ugyan már múlóban, de egy ilyen remek kis musicallel még talán megtarthatjuk a hangulatát.
Egy ilyen örökzöld történetet is el lehet rontani, de Arthur Allan Seidelman, aki nem mellesleg kétszeres Emmy-díjas, tapasztalt rendező kiváló munkát végzett.


Reszkessetek betörők [1990]

8

Ha van olyan film, amit klasszikus karácsonyi filmnek nevezhetünk, akkor ez mindenképpen az. Részben azért, mert Karácsonykor játszódik, részben, mert minden Karácsonykor műsorra tűzi valamelyik csatorna. El sem hiszem, de egy közel 22 éves filmről beszélünk, ami a mai napig óriási népszerűségnek és ismertségnek örvend. Nem mellesleg Macaulay Culkin is ekkor írta be magát az egykor fényesen tündöklő, ma már igencsak lecsúszott, drogos, alkoholista színészek közé. Hihetetlen mi lett ebből a kis szöszke fiúból...

Karácsony a fellegekben (Christmas in the Clouds)

4

Az ilyen ünnepi moziktól az ember nem vár túl sokat. Boldogság, karácsonyfa legyen, esetleg Télapó, hóesés, melengető érzelmek, hasonlók áradjanak a képernyőkről. Egyrészt azért választottam ezt, mert gondoltam, ez is lesz olyan, mint a többi. Másrészt pedig, mert ez egy díjnyertes alkotás, persze ettől nem lesz jó valami. És igazából ez erre is remek példa, hiszen egy-két különlegességtől eltekintve nem túl élvezetes a megtekintése. Igazából bármilyen másik témába vágó alkotással jobban jár az ember ez idő tájt.


Karácsonyi Áramszünet (The Blackout)

1

Nem sokára kezdetét veszi a szeretet szentséges ünnepe, mégsem tűnik olyan aktuális választásnak ez a film. Nem egy szokványos karácsonyi film, de itt egy nagyon míves darabról van ám szó. Pontosan ezért nem állhattam meg, be kell mutatnom. Az IMDB 3,6-os értékelése azt hiszem még egy kicsit elnézőnek is nevezhető. Vessünk egy pillantást erre a „felkavaró” borítóra… :D


Mission: Impossible 4 – Fantom Protokoll

6

Az epikusnak számító film sorozat legújabb részére azt hiszem elég sokan kíváncsiak voltak és lesznek is még. Én ugyan óvatos vagyok a folytatásokkal kapcsolatban, de ez a rész nem lóg ki a többi közül.
Ahogy azt Redbandita három írásából meg is tudhatjuk, mivel volt olyan kedves és az első három epizóddal, mondhatni felvezette a vadonatúj, 4. rész kritikáját.


Reeker – A Halál Szaga

3

Viccelődhetnék – bár elég silány poén -, hogy itt valami bűzlik. Csak hogy ez nem vicc. Ennél a horrornál valami tényleg el(meg)romlott. Ha annyit mondok, hogy nincs benne semmi, amitől horror a horror, akkor már elég sokat sejtetek.
Ez azonban még nem minden…