július 2013

Dexter 8x05 - This Little Piggy

7

Így a záró évad félútja előtt pontot tettünk egy igen fontos kérdéskör végére, hogy legközelebb már egy teljesen új fába vágjuk fejszénket. Ez a fajta történetvezetés hasonlít az előző szezonban látottakra, ami nekem kifejezetten nem tetszett. Úgy tűnik, hogy idén nem kiemelkedő ellenség, inkább a családi ügyekre összpontosítanak a készítők.

A Leleményes Hugo (Hugo)

7

A tavalyi Oscar 11 szoborra jelölt alkotása következik most, amit ugyan dunsztom sincs miért kellett ennyi mindenre jelölni, de ezt nem én döntöm el.
Elismerem, egy nagyon profi alkotásról van szó, aminek elragadó története van, de hiányzik belőle az az apró szikra, amitől igazán jó lenne.

Tényleg minden klappol benne, egyedül ez a megnevezhetetlen, megragadhatatlan valami hiányzik, amitől a jó remek lesz, amire nincs szó.
Ezért is mondom azt, hogy a film jó, nem szabad kihagyni, élményszámba megy, de még egyszer nem nézném meg.


A Bodmini Fenevad (Splintered)

2

Ez a film tökéletes mintapéldája annak, hogy manapság tényleg minden balfácán forgathat filmet. Simeon Halligan rendező úr legelső filmje egy csavarosnak és nyilván ijesztőnek szánt borzalom.
Az IMDB 3,8-cas értékelése még talán nem is fedi teljesen a valóságot.
Annál azért rosszabb filmmel van dolga annak a mit sem sejtő, csóró nézőnek, aki leül és megtekinti ezt a szánalmas próbálkozást.

Die Hard – Drágább, Mint Az Életed (A Good Day to Die Hard)

5

Igen, az öreg Willis sem a régi! Erre mondják azt, hogy kár volt érte.
Szerintem már a negyedik felvonással is túllőttek a célon, de amit az ötödik Die Hardban megtapasztalunk, az már túlmegy minden határon.
Akció film, perszer, tudom… ám mégis… ez már nem Die Hard.

Dexter 8x04 - Scar Tissue

6

Eltelt egy újabb hét, egyre közelebb kerülünk sokak kedvenc sorozatának a végéhez. A finálé még nagyon messze, de már most kezd körvonalazódni, hogy a készítők mit terveznek. Ez sem volt kiemelkedő rész, de történt egy-két olyan momentum, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Kíváncsi vagyok milyen fordulatok várnak még ránk.

Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen)

4.5

Megkaptuk az új Die Hard filmet, ahogy az alkotók ígérték. Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a produkciók között. Vajon ez az ötlettelenség hiánya vagy úgy gondolták a film készítői, hogy ha a jól bevált alapokkal dolgoznak, ami már többször sikerrel járt, akkor most sem bukhatnak nagyot vele?

http://www.youtube.com/watch?v=5AuYznjGSB4

Les Revenants (They Came Back) [2004]

2

Az azonos című sorozat kritikájában már említettem, hogy óvakodok a francia remekektől. Na, ez a film a tökéletes példa rá, hogy miért!
Mindaz, ami a szériában jó volt, az ebből hiányzik és azt a keveset is, ami jó irányba vinné az alkotást, nem sikerült megfelelő mélységben, érthetően kifejezésre juttatni. Amitől az ember számára a filmről annyi marad meg, hogy:
A holtak visszatértek és fel-alá grasszálnak a városban. 

Les Revenants S01 – Évadértékelés

8

Egy cikk kapcsán figyeltem fel erre a francia sorozatra, mely egy 2004-es francia mozin alapul, mely azonos címen futott – angolul They came back.
Ez esetben nem zombikról van szó, bár rokon a téma, csupán néhány a halálból visszatért emberről, illetve arról a nem mindennapi és különleges helyzetről, ami kialakul egy hegyvidéki francia kisvárosban.

5 Nap Háború (5 Days of War)

6

Emlékszünk még 2008-ra? Mi is történt abban az évben? Most volt nem rég, sokan viszont már biztos el is felejtették az alig öt napig tartó Grúz-Orosz konfliktust, mely még csak egy lábjegyzet sem lesz a történelemkönyvekben.
Pedig több szempontból is jelentős esemény volt.
Ennek a pár napnak állít emléket ez film.

Mellékhatások (Side Effects) kritika

7

Egy komoly, izgalmas, és meghökkentő művel szolgált a publikumnak Steven Soderbergh, immáron sokadik alkalommal. A film a gyógyszergyárak, és a pszichiáterek kegyetlen világát mutatja be, amely középpontjába egy tragikus sorsot megélt fiatal házaspár áll.

Dexter 8x03 - What's Eating Dexter Morgan?

6

Érdekesen alakul a záró évad. Újra gyülekeznek a viharfelhők hősünk felett, de ez nem új, ilyet szinte minden évadban láttunk már. Kár, hogy címszereplőnk mindig minden kalamajkából kidumálja magát. Ez most sincs másképp, legalábbis elsőre így tűnik. Kezdem érteni azt is, hogy miért kellett Vogel dokit behozni a történetbe. Ne legyen igazam.

Szörny egyetem (Monsters University)

8

A jó animációs filmhez három fő alapanyag szükséges. Jó sztori mesésen tálalva, imádnivaló, nem hétköznapi figurák, és fergeteges poénok. 2001-ben a PIXAR elkészített egy rendhagyó filmet a Szörny Rt. –t, amiben mindez megvolt, és mivel ebben az időben az animáció még újdonságnak számított hatalmas sikert aratott, az aranyos szörnyecskék örökre belopták magukat a szívünkbe. Vajon a folytatásnak szánt előzmény túl tudja szárnyalni az elődjét?

http://www.youtube.com/watch?v=0Nu_oDkOsUs

 

Under the Dome 1x01-02 - Pilot, The Fire

6

Stephen King azonos című regényéből készült sorozat első és második része következik. Az alapfelállás nagyon egyszerű, ám annál misztikusabb. Egy Chester's Mill nevű kisvárosra zuhan minden előjel nélkül egy gigantikus kupola, ami áthatolhatatlan, megkerülhetetlen, láthatatlan. Aki belül van kijutni nem tud, a másik oldalról bemenni szintén nem tud. A városka lakói a kezdeti sokk után igyekeznek kitalálni, hogy mi is történhetett velük.

Dexter 8x02 - Every Silver Lining

6

A folytatásban kicsit elmélyítették az évadnyitóban látottakat, rávilágítottak arra, hogy mi miért történik, megmutatták ki az új főellenség. Túl sok váratlanra nem kell számítani, én pontosan azt kaptam, amit vártam. Ez nem baj, de nem is egy nagy pozitívum. Az új helyzet mindenképp érdekes és kedvenc színészeinket is csak dicsérni lehet.

Zombieland 1x01 – Pilot – Sorozat lezáró kezdés

2

Rögtön azzal kezdeném, hogy tökéletesen egyetértek a gyors kaszával.
Lehet, hogy ezért sokan berágnak, akik nagy Z-land rajongók, de ha valami ennyire gyenge, akkor kár rombolni vele az eredeti film jó imázsát.

Az acélember (Man of Steel)

7

Az idei év eddigi legmegosztóbb mozija Az acélember. Az alkotói triumvirátus (Zack Snyder, David S. Goyer, Christopher Nolan) mindent megtett azért, hogy Superman megcsorbult tekintélyét visszaállítsák, de a nézők többsége szerint gyenge próbálkozás volt. Bár tény hogy a Superman filmeknél a rajongók magasra teszik a mércét.

http://www.youtube.com/watch?v=yJBguDKvlAI

Game of Thrones 3x10 – Myhsa - Évadzárás

6

Befejeződött az epikus sorozat harmadik évadja, és milyen remek évad volt ez! Talán az eddigi legkeményebb, ám a zárás – az eddigiekhez képest – nem volt olyan nagy volumenű.
Eléggé visszafogták magukat, bezzeg a 9. részben nem kímélték a nézőket.
Ettől függetlenül újabb kivételes 10 epizóddal gazdagodtunk.

Dexter 8x01 - A Beautiful Day

7

Biztos sokakat meglep, hogy ilyen különös időpontban tért vissza a képernyőre a 8. évadát taposó Dexter. Megszokhattuk, hogy kedvenc sorozatgyilkosunk kalandjai ősszel veszik fel a fonalat és még az adott naptári évben véget érnek. Nos, én sem tudom milyen megfontolásból, de az utolsó évad június 30-án kezdődött az Egyesült Államokban. Nem titok már senki előtt, hogy ez lesz a széria záró szezonja. Lássuk milyen lett a premier, mik változtak az elmúlt időszakhoz képest.