szeptember 2012

Fringe 5x01 - Transilience Thought Unifier Model-11

0

Kezdetét vette az utolsó évad. Aki nem tudná, fix 13 epizódot kapott a Fringe, hogy a készítők méltóképpen lezárhassák a történetet. Nem mellékesen a sorozat el fogja érni a 100. részt, amely igen szépnek mondható. Az évadkezdés kifejezetten tetszetősre sikeredett. Nem tudom, hogy minden rajongónak fog-e tetszeni, hogy szinte minden megváltozott az elmúlt évekhez képest. Az új történet egyáltalán nem rossz, végre kap egy kis lendületet a sorozat.

Go on 1x03 – There’s No Ryan in Team

0

Még „bírom” a sorozatot, az az hogy valamiért még nem untam rá, pedig hát el kell ismerni: Nem egy nagy durranás.
Persze ez kissé igazságtalan, hiszen mi egyszerű az nagyszerű (tud lenni).
Annyit azonban elmondhatunk legalább, hogy egyenletesen teljesít.

2 Broke Girls 2x01 – And the Hidden Stash

0

Túlzás lenne azt állítani, hogy vártam a 2. évadot, de azért kíváncsi voltam, hogy a (számomra) csalódást keltő első évad vége után, mivel hozakodnak elő a készítők. Finoman szólva sem erőltették meg magukat, hiszen az évadkezdés
– pár apróságtól eltekintve – nem volt valami erős. De az is lehet, hogy a részek előrehaladtával elmúlt az újdonság varázsa. Nem tudom, de azt hiszem, én megválok a szériától, szóval ez lesz az utolsó 2BG-és bejegyzésem.

Revolution 1x02 - Chained Heat

0

A Revolution bevezetőjét zajos siker kísérte Amerikában. Ez még semmit nem jelent, hiszen nem egy sorozat kezdte kiválóan az évadot, mégis csúnya nagy hasalás lett a vége. A Revolution ennél talán egy picit jobban fel van építve, de nekem mégsem tetszik igazán. Kétségtelen, hogy van benne különlegesség, de a tálalás nagyon pocsék. Kiszámítható és egyáltalán nem mentes a közhelyektől. Sajnos minden és mindenki pontosan olyan, amilyennek várod.

Az Igazság Ára (The Lincoln Lawyer)

6

Michael Connelly írásai Magyarországon sem ismeretlenek. A sokoldalú író (főleg bűnügyi – thriller vonalon mozog) számos kötet büszke tulajdonosa és hosszú idő után ismét vászonra varázsolták egyik írását. A Mickey Haller – széria névadó karakterének történetét követhetjük nyomon, aki egy igen bonyolult ügybe keveredik, mindezt egy kezdő rendező tálalásában, remek színészekkel kapjuk meg. Ez pedig egy jó bűnügyi-törvényszéki-thrillert eredményez.

Go On 1x02 – He Got Game, She Got Cats

0

Ahogy azt ígértem, folytatom a szériát, és jelentkezem az egyes epizódok rövid kritikájával. A pilotról szóló írásban említettem, hogy merész a sorozat és humor terén sem az a folyamatosan vicces darab.
Nem egy Big Bang Theory, vagy ehhez hasonló darabok.
Ez inkább komolyabb, nem ritkán drámai helyzetekkel és megható pillanatokkal.


Elementary 1x01 – Pilot

0

Az egyik (már akinek) érdekes újonca, ami pusztán a mostanság ismét divatos Sherlock Holmes karakter sikerét lovagolja meg. Persze ez amerikai és még Watson doktor is nő, de ezen túl nincs benne több eredetiség, mint akármelyik krimi sorozatban. Az amerikai Holmes teljesen ugyanolyan, mint az eddigiek, különc, jó megfigyelő és a nem erőssége a társas kapcsolatok ápolása.
A pilot sztorijával sem robbantottak bombát, vagyis pusztán a modern holmes-sztorival kívánják eladni a CBS vezetői a szériát, ami közel sem biztos, hogy elegendő. Számomra nem is volt az.

A Kilencedik Kapu (The Ninth Gate)

6

Az utóbbi években zaklatott magánéletéről hírhedt, egyébként kiváló rendező, Roman Polanski nem tartozik a termékeny rendezők közé. Filmjei között hosszú évek telnek el, ezen alkotása 1999-es, azóta csak öt filmet rendezett, ezek közül egyik a Szellemíró, illetve tavaly novemberben került a mozikba a Carnage címet viselő alkotása. Ám a kritika témája most ez a hamisítatlanul európai hangulatot árasztó, misztikus thriller.


A Hétvégén Kiosztották a Tv-és Oscárt: Vagyis Emmy 2012

0

64. alkalommal rendezték meg a rangos eseményt, amikor is díjazzák a tévés világ legjobbjait. A horderejét tekintve az Oscárral egyenrangú díjkiosztó idén okozott pár meglepetést. Akadtak, akik taroltak, míg mások a nagy elvárások ellenére szobrocska nélkül kényszerültek távozni.

American Horror Story: Asylum ízelítők.

0

A nagy sikert aratott American Horror Story második évadja hamarosan kezdetét veszi, egészen pontosan október 17.-én.
Ahogy arról már korábban tudósítottunk, a széria nem az első évad folytatása lesz, hanem teljesen új történetszálat kezd.
Ez pedig egy bizarr és ijesztő elmegyógyintézetben fog játszódni.
Erról az alábbi videók (van egy pár és érdemes megnézni őket kedvcsinálónak) biztosítanak minket.

The Expendables – A Feláldozhatók 2.

6

A mozis nyarat az All Star akciófilm zárta, amiben Stallone maga köré gyűjtötte a legnagyobb akció színészeket. Az első rész igazán nagy durranás volt, már ami az alapötletet illeti, mert ennyi nagy nevet összegereblyézni nem semmi.
Csak sajnos maga a produkció nem sikerült túl jóra.
Akciószinten hozta a manapság kötelezőt, de sokan retro-érzelmek miatt ballagtak el a mozikba, de nem azt kapták. A folytatás, nem lett rosszabb az elsőnél, de ebben is van, ami miatt a nézők keserű szájízzel távozhatnak.


The New Normal 01x01 – Pilot

0

Jócskán megkésve, hosszú szünet után jelentkezünk ismételten, amiért bocs, de ha egyszer bekrepál a masina, akkor nincs frissítés. A Go On mellett egy másik komédia pilotáját is bevállaltam mondván az a cirka 22 perc nem számít az életemből. És bár nem volt szörnyű élmény a sorozat nyitó epizódja, azért ki tudtam volna találni jobb elfoglaltságot is a megnézésével.
Persze utólag könnyen okos az ember.

Go On 01x01 – Pilot

0

Matthew Perry visszatért, újra. Hiszen megpróbálkozott már ő a
Mr. Sunshine-nal is, csak nem jött össze neki. A Jóbarátok egykori sztárja most új lehetőséget kapott az NBC új komédiájában. A témája miatt bátor vállalásnak kell nevezzem a sorozatot, bár a pilot nem sikerült rosszul – még ha olyan jónak nem is tartom. Indulásnak megteszi, de ennél biztosan több kell a talpon maradáshoz.

Revolution 1x01 - Pilot

0

Az NBC lépett egy merészet és kitette a netre új kedvence bevezető epizódját. Az országos tévés premierre még szeptember 17-ig várni kell, de a rajongók nem veszítenek semmit, ha a netes verziót választják. A J. J. Abrams és Eric Kripke nevével fémjelzett sorozat nem mindennapi sztorijával kívánja felhívni magára a figyelmet. Képzeljünk el egy világot, ahol egyik pillanatról a másikra megszűnik az elektromosság. 15 évvel később kapcsolódunk be a történetbe. Lássuk hogyan sikerült a felvezetés.

Alive elkészült!

A 2002-es japán akció sci-fi fordítása elkészült.
ITT elérhető.
Jó szórakozást!